Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának álláspontja szerint Kiss László polgármester jogszerűen kapja a fizetését, mivel jelenleg is munkát végez, az önkormányzat döntéseiért pedig felelősséggel tartozik.
A világméretű háború egyre konkrétabb fenyegetésével szemben a nemzetközi közösségnek a remény és a béke diplomáciáját kell gyakorolnia – hangoztatta Ferenc pápa, aki sürgette az ukrajnai háború befej ...
A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján végzett becslés szerint 2024. december 30. és 2025. január 5. között az országban 19 900-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel – k ...
Erős, gyors mozgású hidegfront érkezik az éjszaka során északnyugat felől, péntekre több mint 10 Celsius-fokkal esik vissza a hőmérséklet – írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán csütörtökön.
Két nappal későbbre, január 19-re halasztották az Oscar-jelölések bejelentését a Los Angeles környékén pusztító erdőtüzek miatt – közölte szerdán az amerikai filmakadémia.
Budapest kormányhivatala úgy döntött, hogy törvényességi felhívással fog élni a képviselő-testület mint munkáltató felé, és követelni fogja, hogy az augusztus óta előzetes letartóztatásban lévő III. k ...